Kódolj a jövődre!

A Kibernológusok Társasága szerint az internet, mint az emberiség egyik legintelligensebb találmánya, különösen alkalmas arra, hogy megfelelően, jól tudjuk programokkal is támogatni életünket, és sikeresek, szerencsések, nyereségesek, eredményesek legyünk.
A III. Jósdakonferencián, 2016. december 4-én erről részletesen is tárgyalunk. (2016-10-30) A kibernológia alkalmazhatósága bebizonyosodott, elsőbb a politikában (a pártok honlapjainak elemzésével), másodjára a vállalkozóknak.

A programozás ma már nem csak a szoftverfejlesztők szükséges munkaeszköze és titkos nyelve. Mindenkinek kell értenie a programozáshoz, legalább valamilyen szinten. A programozás ugyanis a XXI. sz. írástudása, amely az élet szinte minden területén megjelenik és hatékonyabbá teszi azokat. A zene hallgatás, a klíma berendezés használata, a hétvégi online bevásárlás, mind-mind szoftverekre épül.  Azért, hogy ezzel a dinamikus változással lépést tartsunk, és megértsük a világot körülöttünk, nem csak az épp használt technológiákat és kütyüket kell értenünk, hanem szert kell tennünk olyan képességekre és tudásra, amelyek segítségével könnyebben érvényesülünk ebben az új –digitális korszakban.

Digitális írástudásról akkor kezdtünk beszélni, amikor az eszközeink digitálissá váltak, napjainkra már a folyamatok váltak digitálissá. Nem értjük meg világunkat és nem tudunk részesévé válni, alakítani azt, ha nem ismerjük annak működését. A digitális folyamat nyelve pedig a kód.

Ha kódolni tanulunk, könnyebben megértjük a dolgok működésének logikáját, ötleteinket szórakoztató módon magunk is megvalósíthatjuk. Sőt mi több, segít abban, hogy elengedjük a fantáziánkat és kreativitásunkat, és bárkivel együtt dolgozhassunk. Nem számít, a hol vagyunk a világban, bármit közel hozhatunk magunkhoz. A programozás nem egy eszköz, hanem egyfajta rálátás a világra, készségek és képességek komplex együttese.

Forrás: www.ivsz.hu – Code Week Hungary – 2016-10-15-23.

Ehhez a nagyszerű programhoz mi is kapcsolódunk, hiszen a kibernetika alapjait is adja a számítástechnika.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.